Hírarchivum (2014)

Eötvös Junior Kupa

A Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola által minden évben megrendezésre kerülő


„Eötvös Junior Kupa”

 

elnevezésű városi vetélkedőn iskolánk csapata a második helyezést ért el.

 

A csapat tagjai:   Csuka Zsolt 8.B
                            Görbe Dániel 8.A
                            Kiss Gábor 8. A
                            Szántó Bence 8. B
osztályos tanulók.

VÁLLAKOZÁSI VETÉLKEDŐ

Ebben a tanévben nyílt nappal egybekötött


„VÁLLAKOZÁSI VETÉLKEDŐ”- t

szervezett a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola, melyen megmérettettek iskolánk tanulói is.
A több fordulós versenyben a résztvevőknek egy vállalkozást kellett megálmodniuk, majd plakátot és szórólapot készíteni, melynek illeszkednie kellett elképzelésük arculatához.

 

A fordulókat egy elméleti vetélkedő zárta, mely után született meg a verseny végeredménye.
A nyolc csapat közül tanulóink az előkelő első helyet szerezték meg.
A csapat tagjai:   Csuka Zsolt 8. B
                            Szántó Bence 8. B
                            Szögi Richárd Jácint 7. B
osztályos tanulók.

Városi futsal bajnokság

Városi futsal bajnokság

2014.12.10-én megrendezett városi futsal bajnokságon iskolánk csapata a harmadik helyen végzett.

 

Csapattagok: Budai Xavér (5. b), Lajkó Márk (6. a), Vörös Viktor (6. a), Csányi Bence (6. a), Kállai Csongor (7. a), Cser János Dominik (8. a), Kezes Rudolf (8. a), Görbe Dániel (8. a), Kovács Márkó (8. b)

Hozd a formád! Sportolj a Sportiskolával!

A rajtot indította :Kiss Csaba Európa-bajnok vízilabdázó.

További képek és információk az alábbi linkre kattintva érhető el.

http://promenad.hu/galeria/mikulas-futas-vasarhelyen-2594?sort=view_count

Mikulás-futás

2014.11.23. Oviolimpia

http://www.vasarhelyihirek.hu/oviolimpia_kornyezetvedelemmel

 

 Tizenöt hódmezővásárhelyi óvoda 8-8 fős nagycsoportosai vágtak bele az idei Ökoolimpia -Oviolimpiába. November 21-én a tizenharmadik éve nagysikerű rendezvényt ismét remek rutinnal bonyolították le a Szent István Általános Iskola tanárai és diáksegítői.

 

Idén az Oviolimpiát összekapcsolták a Hódmezővásárhelyen most indult hulladékgazdálkodási programmal, amelynek a lényege, hogy a kommunális hulladék gyűjtésére használható kuka mellé minden magánház két újabb hulladéktároló edényt kap. Az egyikbe a szelektív hulladékot – műanyagot, papírt, fémet és üveget –, a másikba a zöldhulladékot, azaz a levágott gallyakat, füvet lehet gyűjteni. Az országban hasonló módon már sok helyen működik a szelektív hulladékgyűjtés.

 

Vásárhelyen a program jövő nyári indulásáig szemléletváltásra van szükség, a tudatosságot kell erősíteni és ebben nagy segítség jelentenek a gyerekek. Ezért az Oviolimpiát egy kerettörténetbe illesztették, amely szerint a Kerekerdő lakói segítséget kérnek, hogy lakhelyüket megszabadítsák a sok szeméttől. A bölcs hód négy szép szál legényt küld az erdőlakóknak. Kezdődhetett a takarítás.

Történetesen a „négy szép szál legény” az NBI -es Vásárhelyi Kosársuli négy remek játékosa, Kelemen Balázs, Mócsai Milán, Rostás Gábor és Vejinovic Sasa volt. Ők aztán egy kis bemelegítés után alaposan kivették a részüket az óvodások csatájából is.

Öt feladat várt a csapatokra. Kezet, lábat megmozgató, sőt egy kis figyelmet is igénylő izgalmas feladatok voltak. Egy – egy akadálypálya leküzdésekor az óvodás csoportok tagjai egymásnak kiabálva drukkoltak, de az óvonők is versenyt kiabáltak velük. Csoportjuk sikerét kipirult arccal, hatalmas ovációval díjazták. Idén az érmek mellé, nagyon sok játékot és könyvet is kaptak a kis „oviolimpikonok”.

 

 

2014.11.19. Ovis foglalkozás

2014.11.05. Dr. Zacher Gábor Vásárhelyen

Előadást tartott a Szent István Általános Iskolában - Dr. Zacher Gábor ismert toxikológus

http://promenad.hu/cikk/dr-zacher-gabor-vasarhelyen-148147

2014.10.20. Novemberi étkezési díjak

Beszedési időpontja:
Alsó tagozat - Szent István Tér 3.
Helye: Tanári iroda
2014. november 10. (hétfő) 7-9 és 15-17 óra
Felső tagozat - Szent István u.75. Könyvtár
2014. november 11. (kedd) 7-9 és 15-17 óra
Felhívom a Tisztelt Szülők figyelmét, készpénz befizetésre csak
a fenti időpontokban van lehetőség!

Oldalak